Vidd magaddal a bringád mindenhova!
Kompakt méret: kis helyen tárolható
A BYB városi összecsukható kerékpár teljesen új technológiát alkalmaz a kerékpár összehajtására. 30%-al kisebb, mint egy átlagos 20 colos folding bicikli. Olyan kompakt, hogy elfér az íróasztal alatt, egy szekrényben, vagy egyéb kis helyeken.
Városi vagy Sportos tekerés
Kis lakásban sem lesz gond a az ultra kompakt BYB Tárolása, a kérdés csak az miképp használnád? A BYB S11 és a P8 a városi közlekedésnek megfelelően felszereltek, olyan felhasználóknak, akik kombinálnák a bringázást más közlekedési eszközökkel. A BYB P10 egy könnyebb, sportosabb opció azoknak, akik szeretnek sportosan tekerni (akár hétvégén, akár a munkába).
Kis helyet foglal
A BYB összehajtott mérete az egyik legkisebb a összecsukható városi kerékpárok között. Ez sokkal egyszerűbbé teszi, hogy magaddal vidd a metrón, vonaton, vagy bármely egyéb tömegközlekedési eszközön. Az irodába is könnyebben sétálhatsz be vele.
Könnyen gurítható
Érezted már úgy összecsukható kerékpároddal, hogy szükséged lenne még egy kézre, mikor viszed valahova? A BYB, a csomagtartójához rögzített kis kerekek segítségével, egy kézzel is könnyen gurítható, mint egy bőrönd.
Jobb kerékpáros élmény.
Nem számít milyen kicsire, vagy milyen gyorsan csukható össze egy kerékpár. A lényeg, hogy elsősorban szívesen tekerj vele. A BYB a megfelelő teljesítményt nyújtja kiemelkedő merevségével, nagyobb (20 colos) kerekeivel és minőségi alkatrészeivel.
Kipattint, Ráhúz, Gurít.
A legtöbb összecsukható kerékpár zsák túl bonyolult, vagy túl sok időt vesz igénybe a használatuk ahhoz, hogy többször is elővegyük egy nap. A BYB nem csak könnyen összecsukható és gurítható, de extra könnyen zsákba rakható a PopCover segítségével.
Kombináld!
A BYB más közlekedési eszközökkel való, kombinált használatra lett tervezve. Olyanoknak, akik a kerékpározás mellett vonatot, buszt használnának a mindennapi közlekedésben, esetleg taxiba ülnének ha elered az eső. A BYB-vel mindez könnyen megtehető.
Vidd magaddal holmijaid
Egy mindennapi közlekedésre tervezett kerékpárnak képesnek kell lennie csomagszállításra is – legyen az váltóruha, edzős táska, vagy laptop táska. Használj táskákat, kosarakat, melyeket egyszerűen rögzíthetsz az Ortlieb, vagy KlickFix rendszerekkel.
Lopás védelem
Mikor az utcán lakatolod le biciklid, 5 percenként nézel ki az ablakon aggódva, hogy vajon megvan-e még? A BYB olyan kicsire csukódik, hogy könnyedén beviheted magaddal mindenhová és biztonságban tudhatod, magad mellett.
Használjátok többen
A legjobb dolgokat az életben meg kell osztani. Ebbe bele tartozik a kerékpárod is. A BYB-nek alacsony a váz átlépési magassága és pár másodperc alatt, szerszám nélkül testre szabható 147-195 cm között. Így többen is használhatjátok a családban ugyanazt a biciklit.
Egyszerű tárolás
A kis lakások sokszor nem alkalmasak a városi kerékpárok tárolására. Jó hír! A kompakt BYB nagyon kis helyen elfér, pl. az ajtó mögött, az asztal alatt, vagy a szekrényben.
Felszállásra készen
A BYB más közlekedési eszközökkel való, kombinált használatra lett tervezve. Olyanoknak, akik a kerékpározás mellett vonatot, buszt használnának a mindennapi közlekedésben, esetleg taxiba ülnének ha elered az eső. A BYB-vel mindez könnyen megtehető.
Miért a Tern BYB összecsukható kerékpár?
TriFold technológia
A TriFold technológia egy szabadalmaztatott, új módszer a kerékpár összehajtására, miközben a teljesítmény kiemelkedő marad.
TFL kapcsolódás
Az organikusan hajlított, merevségre optimalizált formával a TFL kapcsolódásunk az eddigi legfejlettebb, mely számos kritikus, új technológiát tartalmaz.
Physis RF
A váz mellett, az új Physis RF 3D marású kormány szárunk a legfontosabb eleme a BYB merev és reszponzív teljesítményének.
Andros stucni
Az Andros a szerszám nélkül állítható kormány stucnink, amivel beállíthatod a kormány magasságát.
Metro Transit csomagtartó
Gurítsd a BYB-t, mint egy bőröndöt. Könnyedén manőverezhető az irodában, vagy az állomáson. Segítségével függőlegesen is tárolhatod a BYB-t.
Anchor Bolt
Biztosan tartja egyben az összecsukott BYB kerékpárt, amikor gurítod, vagy megemeled. Egy kar megnyomásával pedig elenged és könnyedén kinyitható a bicikli.
DoubleDeck váz
A BYB fontos technológiákat örökölt a GSD modellünktől, mint a DoubleDeck váz dizájn és a vaskos, trapéz alakú vázcső, melyek extra merevséget és tartósságot nyújtanak.
Combo csatlakozás
Ugyanez a robosztus csatlakozás található meg a GSD cargo kerékpárunkon. A Combo csatlakozás több lehetőséget kínál, hogy különböző csomagtartókat, táskákat és kosarakat rögzíthess a BYB kerékpárodhoz és még több csomagot vihess.
Kinetix Pro X kerekek
Könnyű, gyors és erős. A Kinetix Pro X kerekek egyedi agyakkal és egyenesen rögzített, páros Sapim aero küllőkkel készülnek.
A TFL kapcsolódás közelebbről
1. DeadBolt Dizájn
Csukd be a kallantyút és a fém záró csavar finoman a helyére pattan, rögzítve a zárat. Ha egyszer becsuktad a TFL-t, biztosan a helyén marad.
2. SpringLock Technológia
Biztosítja, hogy az egyszer helyesen beállított kallantyú, a helyén maradjon, sokszori nyitás-csukás után is.
3. 3D Felület
Amíg más összecsukható kerékpároknál egy egyszerű csövet hegesztenek egy lapra, a TFL kapcsolódásnál precíziósan megmunkált betéteket alakítottak ki a cső csatlakozásánál, ami egyenletesebb hegesztést és több anyagot engednek meg a legkritikusabb pontokon.
4. Igus® csapágyak
A csúszó csapágyak a mozgó alkatrészek között biztosítják, hogy az összehajtás mindig finom és akadálymentes legyen. Ezek a csapágyak szervizelhetőek, így pár év intenzív használat után, ha elkopnak, akkor is könnyedén cserélhetőek.