Egyre többen ismerik fel és szeretnék kihasználni az összecsukható bicikli nyújtotta lehetőségeket. Érthető, hiszen ha kényelemben és teljesítményben sincs különbség egy normál és egy folding bringa között, akkor miért ne válasszunk olyat, ami ráadásként elfér otthon a szekrényben, vagy a kocsi csomagtartójában. Nem kell az utcán hagyni, biztonságban lehet mellettünk a munkahelyünkön, vagy amíg megiszunk egy kávét valahol.

Lássuk mi szól a Tern mellett.

Nagy kerekes érzés és teljesítmény a kis kerekű modellek esetében is.

Fontos kiemelni, hogy a Tern a tervezéskor, a lehető legjobb kerékpáros teljesítményt tűzi ki célul és nem azt, hogy a legkisebbre összecsukható biciklit gyártsa le. Éppen ezért nem is tervez 20 colos kerekűnél kisebb modellt, mivel az már a kerékpáros élmény rovására menne. Ez alapvető tervezési különbséget jelent pl. a Bromptonnal szemben, ahol az összecsukott méretre helyezik a hangsúlyt. Tény, hogy az pár cm-el kisebbre csukódik, de csak 16-os kerekeken gurul. Ha valaki a kettő között vacillál, mindenképp gondolja át, hogy számára melyik a fontosabb tényező. Ha pedig ez alapján még nem tudna dönteni, nézze meg az árcetliket 🙂

Ezen kívül a Tern összecsukható bicikli palettáján megtalálhatóak a 22, 24, 26 és 27,5 colos kerekű modellek is. Ha valaki ténylegesen, egy az egyben azt az érzést szeretné, amit megszokott egy korábbi nagy kerekű bringáján, azt is megkaphatja, összecsukható formában.

Ár-érték arány

Rögtön leszögeznénk, hogy a Tern nem a legolcsóbb az összecsukható biciklik között, de nem is az a cél, hogy a legolcsóbb, hanem hogy a legjobb kerékpárokat gyártsa le. Tudomásul kell venni, hogy ma már, minőségi kerékpár gyártótól bringát venni, 100 ezer Ft alatt nem lehet. Pláne nem összecsukható kerékpárt, ami az összecsukás miatt még speciálisabb. Igaz, hogy sokszor megkapjuk “hozzáértő” facebook kommentekben, hogy “ott a kemping használtan 25 ezerért, 30 éve bizonyít és annál nem kell jobb”. Ezzel nem is érdemes foglalkozni 🙂

Az egyéb, 100 ezer Ft környékén kapható, pl. a nagy sportszer áruházi biciklik nem hozzák azt a teljesítményt és minőséget, mint a Tern. Persze mi is azt mondjuk, hogy aki csak nyáron, hétvégente egyszer ül fel a bringájára, hogy elmenjen az 5 percre lévő közértig és nem is nagyon csukja össze a bringáját, annak felesleges a jobb minőséget megvenni. Aki rendszeresebben használná és akár nagyobb távolságokat is megtenne vele, annak viszont érdemes egy jobb minőségű bringába fektetni. Nem csak jobb lesz vele bringázni, de sokkal tovább is használhatja majd. A befektetése biztosan megtérül.

A Brompton meg a Birdy minőségi összecsukható kerékpárokat gyártanak, de előbbi, ha váltós modellt szeretnénk már a 400 ezer Ft-ot közelíti, utóbbi pedig nincs is az alatt. Ha viszont valaki ennyit, vagy többet is elköltene kerékpárra, érdemes összehasonlítani, hogy milyen szintű bringához juthat ezért a pénzért. A Tern modellek 149 ezer Ft-tól indulnak, amiért már megkapjuk a kiváló minőséget. A 400 ezer Ft-os árat átlépve az extra merevségű vázon és kormányon kívül, pl. top Shimano fék és váltószettet, Kinetix Pro kerék szettet és FSA hajtást is kapunk. Ezek a legjobb gyártók, felső kategóriás alkatrészei.

Physis kormány: Precíziós cnc marással, egy darab alumíniumból kimart kormány, amely hegesztések nélkül, tökéletes illeszkedéssel, a legmerevebb kormányt eredményezi a gyártók közt.

Tern vs Dahon.

A Tern összecsukható bicikli modellekhez hasonló árkategóriában érhetőek el a Dahon kerékpárjai. Azt kevesebben tudják, hogy a Tern a Dahon márkából vált ki és a Dahon alapítójának fia és felesége hozta létre. Ezért is hasonlítottak jobban kezdetben a két gyártó bringái, mivel azonos szabadalmakat használtak. A cél viszont a még jobb minőségű, jobb alkatrészekkel szerelt és dizájnosabb kerékpárok gyártása volt. Ennek érdekében ki is fejlesztették az új, szabadalmaztatott váz és kormány csukódási mechanizmusukat. Ha a két kerékpár vásárlása közt gondolkodik valaki, ajánljuk menjen el és nézze meg élőben a két bringát. Hasonlítsa össze a vázat, a csukló pontokat és az alkatrészeket. Ne csak a papíron feltüntetett általános adatok, hanem a tényleges részletek alapján láthassa mit kap a pénzéért az egyik, illetve a másik esetében.

Összecsukhatót az összecsukható specialistától.

Van pár kerékpár gyártó, aki az egyéb kerékpár típusok mellett, a folding bicikliket is felvette modell palettájára. Ezek jellemzően régi szabadalmakat vesznek meg a bringájuk gyártásához. Sokkal jobbnak gondoljuk egy kifejezetten az összecsukható kerékpárokra specializálódott gyártó termékeit, mint a Tern. A Tern minden energiáját erre a technológiára fordítja és folyamatosan saját maga teszteli, fejleszti azt. Nem beszélve a speciális, precíziós gyártásról, hogy a lehető legjobb minőség legyen a végeredmény.

10 év garancia a vázra, kormányra és villára.

Még egy fontos dolog

Büszkén mondhatjuk, hogy 2014 óta, a Tern hivatalos magyarországi forgalmazójaként vagyunk jelen a piacon. Ezt azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolatunk van a gyártóval, tréningekre járunk minden évben, ahol első kézből tanulunk a bringákról és kiegészítőikről. Nagy tapasztalatunk van, hogy segítsünk kiválasztani a legmegfelelőbb kerékpárt és minőségi támogatást tudunk nyújtani a vásárlás után is.  Nem csak webáruházként, hanem fizikailag is jelen vagyunk és lehetőséget biztosítunk minden modell megtekintésére és tesztelésére.

Ha összecsukható bicikli vásárlásán töröd a fejed, mindenképpen gyere el hozzánk mielőtt döntenél. A teszt ingyen van és azt a fél órát mindenképpen megéri, hogy biztosan a számodra legjobb kerékpárt találd meg. Ide kattintva tudsz időpontot egyeztetni tesztelésre.